Guru Dév soha nem fogadott el pénzbeli adományokat. Mindazoknak, akik pénzt akartak neki felajánlani, egy igen különös választ adott: inkább add nekem a hibáidat, a bűneidet, a fogyatékosságaidat – hiszen ezek azok, amelyekhez akarva-akaratlanul a legjobban ragaszkodsz; tökéletlenségedben ezeket tartod a leginkább magadénak. Az alábbi történet is egy ilyen, különleges esetet örökít meg.
Egy napon egy nagyon gazdagnak tartott ember jött Guru Dévhez, s így szólt hozzá:
– Olyan boldog vagyok mindig, amikor csak hozzád látogatok. Megengednéd nekem, hogy adományozzak valamit az ásramodnak?
– Nem – mondta Guru Dév. – Nem a pénzedet akarom, hanem azt, ami a legdrágább a számodra!
– Az ingatlanjaimat szeretnéd?
– Nem, hiszen azok nem is a tieid, oly sok adósságba verted már magad!
Az ember ekkor nagyon megrémült, ám Guru Dév csendesen folytatta:
– Van egy kis doboz a zsebedben. Ami abban van, azt akarom, hiszen az a legdrágább a számodra! Erre a kokainra költötted minden pénzedet, és emiatt tetted oly boldogtalanná a családodat. Ha bármit fel akarsz nekem ajánlani, ne a pénzedet, hanem a hibáidat ajánld fel, hogy megszabadulj tőlük, és ismét egésszé lehessél.
Az ember remegő kézzel vette ki zsebéből a kis dobozkát, és nyújtotta oda Guru Dévnek. Leborult a mester előtt, és hosszú időn keresztül maradt úgy, majd szívének legmélyéből jövő hálát adott neki, hogy kigyógyította függőségéből.
Guru Dév végül így szólt hozzá:
– Most menj, térj vissza a munkádhoz, és tedd boldoggá a családodat!
