Az ásram falain kívül egy illető mocskos szavakat kiabált Guru Dévről. A tanítványai próbálták lecsillapítani a fickót, de az csak még hangosabban kiabált. Már éppen azon voltak, hogy erőnek erejével elkergetik, amikor Guru Dév megállította őket.
Behívta őket magához, és így szólt hozzájuk:
– Számos alkalommal tanítottalak már benneteket az írások bölcsességére, de még sosem adtam nektek leckét a szidalmak tolerálásából. Ma, Isten kegyelmével, úgy alakultak a körülmények, hogy ezt is megtehetem. Maradjatok csak nyugton, míg ez az ember engem szid.
– De mester! – felelték a tanítványok. – Manu törvényei kimondják, hogy senkinek sem szabad tétlenül hallgatnia, ha a guruját szidalmazzák.
– Ez igaz. Az van mögötte, hogy az ember ne gondoljon rosszat a mesteréről. Ám most azt szeretném, ha elgondolkodnátok valamiről. Jó az, ha kritizálnak vagy pedig káros? Ha elfogadjátok a karma tanítását, hogy okkal lesz mindaz, ami lesz (legyen bánat vagy öröm, siker vagy kudarc), akkor azt nem változtatja meg a kritizálás. Az írások tudói azon a véleményen vannak, hogy a kritika segít elmosni a bölcsek bűneit, és ezért kifejezetten előremozdítja fejlődésüket. Némi rossz karmát letudsz azzal, hogy elszenveded a kritikát, ám az, aki kritizál, összeszedi a rossz karmát. Végeredményben a kritizáló magára veszi a kritizált személy rossz karmájának egy részét. A tanítványok odaadásukat és hódolatukat ajánlják a mesternek, és aztán osztoznak szellemi erőiben és tudásában. A kritikusok viszont a kellemetlen karmákat eltávolítják, és ezért cserébe még csak nem is kérnek semmit! Így inkább hálásaknak kell lennünk azért az áldásos tevékenységért, amit végeznek, és semmi esetre sem szabad beléjük fojtanunk a kritikát.
A tanítványok több mint egy órán át hallgatták a fickó inzultusait. Aztán az illető kimerülten lerogyott egy fa alá, hogy megpihenjen. Miközben pihent, Guru Dév tanítványai ételt szolgáltak fel neki, majd amikor felállt, hogy elinduljon haza, még két rúpiát is kapott, hogy (lovas)kocsival mehessen, és ne kelljen hazáig gyalogolnia.
Később bevallotta, hogy megbánta viselkedését. Másnap visszatért és megint kiabálni kezdett, ám ezúttal csak annyit, hogy „Szvámídzsí kí dzsái hó!”, azaz: dicsőség a mesternek!
