Az ember, tanítja számos kiváló gondolkodó, csupán a képességeinek töredékét használja. Egyesek három-négy, mások öt vagy tíz százalékról beszélnek, ám a pontos érték meghatározásánál jóval lényegesebb a puszta tény, hogy belső lehetőségeink túlnyomó részét egyszerűen nem aknázzuk ki. Kihasználatlan belső potenciálunkkal kapcsolatban William James, a modern pszichológia egyik úttörője fogalmazott felettébb figyelemfelkeltő módon:
„Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy a emberek legtöbbje testi, intellektuális vagy erkölcsi tekintetben a számára lehetséges létezésnek csupán egy rendkívül korlátozott körét éli, és tudati lehetőségeinek csak igen kicsiny részét használja ki. Olyan ez, mintha valaki arra lenne rászokva, hogy teljes szervezetéből pusztán a kisujját használja és mozgassa.”[1]
Mit jelent pontosan szunnyadó képességeink nagyobb mértékű kiaknázása? Hogyan képzelhetjük el azt a valakit, aki belső lehetőségeit tekintve úgymond nem csak a kisújját mozgatja? Miben él ő teljesebb életet másoknál? A legtöbben ezt hallva arra gondolnak, hogy az ilyen ember biztosan rendkívül okos, és Einsteint megszégyenítő módon oldja meg a sokadfokú egyenleteket, vagy egyetlen olvasás után oda-vissza felmondja a telefonkönyvet. Másoknak a bennünk szunnyadó lehetőségek hallatán különféle parapszichológiai képességek jutnak eszébe.
Kétségtelen, hogy emberi lehetőségeink kiterjedhetnek ezekre a területekre is, és belső képességeink kibontakozása határozottan együtt jár a mentális teljesítmény növekedésével. Általánosságban véve is tisztább, rendezettebb és hatékonyabb gondolkodás, nagyobb intelligencia, valamint erősebb fókusz és koncentráció, tágabb átlátóképesség, jobb memória, gyorsabb felfogás és megnövekedett tanulási képesség jellemzi azokat, akik rendszeresen meditálnak, és elkezdik feltárni belső képességeiket.
E helyütt azonban azt szeretném kiemelni, hogy belső erőforrásaink nagyobb kiaknázása egyúttal minden emberi képességünk kiteljesedését jelenti. A könnyebb olvashatóság végett pontokba szedtem azt korántsem teljes, inkább csak reprezentatívnak nevezhető felsorolást, amely a – mentális képességek fejlődésén túl – a legfontosabb „emberi” képességeinket foglalja magában:
- több szeretetet, elfogadást, türelmet, együttérzést – mind magunkkal, mind másokkal szemben,
- megnövekedett örömet, felszabadultságot, derűt, jókedvet, játékosságot, pozitív világlátást és optimizmust,
- jobb önmegvalósítást,
- nagyobb éberséget és tudatosságot,
- a „jelenben levés” képességét,
- önállóságot, a független véleményalkotás képességét
- maradandó nyugalmat és belső békét,
- egyre több testi-lelki stabilitást, rugalmasságot
- javuló stressztűrő és stresszkezelő képességet,
- megnövekedett életerőt, robosztusabb egészséget,
- kiteljesedő kreativitást és alkotóerőt,
- harmonikusabb társas kapcsolatokat,
- erkölcsösebb viselkedést,
- érzékelésünk csatornáinak kifinomodását,
- egyre biztosabb intuíciót, flow élményeket és szinkronisztikus tapasztalatokat
A legtöbb ember csupán tudatosságának felszínesebb tartományain mozog, így jóval korlátozottan látja a világot. Aki viszont képes arra, hogy kitágítsa tudatossága körét, azaz belső képességeinek nagyobb hányadát használja, az ennek nyomán sokkal többet lát, tapasztal és él – úgy önmagából, mint a világból. Ezért van az, hogy nem csupán a delphoi jósda híres felirata, a gnóthi szeauton – „ismerd meg önmagad” – hanem megannyi nagy szellemi tanító buzdította önmaguk mélyebb megismerésére mindazokat, akik egy-egy válságos élethelyzetben kiutat kerestek. Mert miképp tudna megfelelő módon reagálni a környezetére és az élet nagy kihívásaira az, aki félig szunyókál? Ébredj fel, kerülj képességeid és erőid teljes tudatába, akkor fogod majd a legjobb utat választani! Ez volt a jósda legfontosabb üzenete az odalátogatókhoz.
Hamvas Béla írta: „A gnóthi szeauton értelme eredetileg minden bizonnyal az volt: ismerd meg, hogy isteni vagy.”[2] Létezésünk messze túlmutat a személyiségünk határain, és a transzcendensben, vagy ahogy Hamvas fogalmaz, az isteni létben gyökeredzik, ám mi csupán töredékét éljük annak, amik lehetnénk. Ezért intenek hát bennünket a bölcsek, mert önmagunkról való tapasztalásunk sokszor fejletlen, hiányos, csonka és torz. A tudat fénye legtöbbünkben takaréklángon pislákol, és lényünk egészének csupán felszíni tartományait világítja be. A többi rejtve marad.
(Részlet „Válság, tudatosság, meditáció” címmel a Bioenergetic kiadónál 2023-ban megjelent könyvemből.)
[1] Murphy, G. and Ballon, R.V. (szerk.): William James in Psychical Research. Viking Press, New York, 1969. pp. 275-276. Kiemelés tőlem.
[2] Hamvas Béla: Scientia sacra, III. Medio Kiadó, 1996., p. 77.