További ajánlások

Nagyon jól érzem a különbséget aközött, amikor a TM módszer szerint meditálok, és amikor ez valami miatt elmarad. Amikor véget ér a húszperces meditáció, azonnal érezhető a „más” állapot, kicsit olyan, mintha mély álomból ébredne az ember, és mintha picit benne maradna ebben a mélységben. Összeszedettebb vagyok, nyugodtabb is, és az éjszakáimat rendkívül mély alvásban, pihentető módon végigalszom. A vérnyomásom érezhetően alacsonyabb lett, a hajam azonban nem nőtt ki, de ezt nem is vártam a TM-től.

– Horváth László ügyvéd

Már az első nap után meglepő volt a számomra, hogy milyen gyorsan, szinte hihetetlenül rövid idő alatt tudtam nagyon nyugodttá válni, amit a légzésem látványos lassulása is jelzett. Azt hiszem, nem is percekben, hanem másodpercekben volt mérhető az az idő, ami alatt egy olyan mély szinten voltam, mint más relaxációs technikákkal 5-10-15 perc után, vagy még akkor sem.

A másik nagy felfedezésem az volt, hogy a TM-et önállóan is lehet hatékonyan végezni! A különféle relaxációk vagy vezetett meditációk mindig igényelnek egy külső segítséget: kell egy felvétel vagy egy vezető, akinek a hangja segít minket. És ezt hiába próbáljuk meg mellőzni, egyedül sokszor azt tapasztaltam, hogy nem megy – kizökkenek, nem tudom úgy végigcsinálni, ahogy terveztem. Nagyon jó érzés, hogy a TM segítségével függetlenné tudok válni!

– T.K, Kiskunhalas

Egy éve tartó állandó feszültség és szorongásérzetem volt, ami folyamatos kialvatlansággal és nyugtalan alvással járt, s mindez kis híján gyógyszeres kezelésig jutott el. Először tartottam attól, hogy a TM-mel sem lesz pozitív tapasztalatom, és korábbi relaxációs és meditációs tapasztalataimhoz hasonlóan ezzel sem lesz sikerem. Az első meditációt követően úgy éreztem, eltűnt belőlem az a gyötrő feszültség, ami olyan régóta kínzott, s legnagyobb meglepetésemre az ezt követő napokon sem jelent meg, így pár nappal a TM technikájának elsajátítása óta abszolút kiegyensúlyozottnak és megkönnyebbültnek érzem magam, annak a mély feszült állapotnak nyoma sincs. Ebből kifolyólag szeretném megköszönni, hogy megtanítottad a TM-et, mert már tényleg ott tartottam, hogy ha ez sem segít, akkor beleegyezem a gyógyszerbe, már annyira rossz volt. És engem lepett meg a legjobban az, amit fentebb is leírtam, hogy az első meditációtól kezdve gyökerestől eltűnt az a feszültségérzés. Nagyon hálás vagyok ezért, jelentősen megnövelte a motivációmat is a mindennapokban.

– KSzF, Szeged

Fél éve kezdtem gyakorolni a TM-et. Már az első meditációk is kellemes élményt nyújtottak, de ezen túlmenően belső félelmeim egyre jobban csökkentek, bátrabban, határozottabban döntök. Ezt főleg váratlan helyzetekben tapasztalom. A mindennapok történései átláthatóbbá váltak számomra, a miértekre hamarabb választ találok. A napi kétszeri meditáció hatásának köszönhető, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, friss, de mégis nyugodt vagyok.

– T. Csilla

Szia Dani, csak azért írok, hogy elmondjam, soha nem gondoltam volna, hogy mennyire jó ez a meditáció, lelkileg és szellemileg is azt érzem, hogy stabilitást ad. Úgy érzem, hogy a magamba vetett hitem is kezdem visszanyerni… Tudom, hogy hosszú még az út előttem, de kíváncsian várom, hogyha így 4 hét után ennyire pozitívak a tapasztalataim, akkor 4 hónap, esteleg 4 év múlva milyen lesz! Amúgy tényleg el sem hiszed, de minden nap áldom a napot, amikor Rád és a TM-re leltem!

 – Szécsi-Hetényi Anita

Kedves Dani! Nagyon mély benyomást tett rám a TM már a tanfolyam pár napja alatt, főleg a magasfokú szakmai hozzáértésed. Tudod, hogy sok múlik a tanáron! Hát engem meggyőztél a TM hasznosságáról. Alig várom a következő 20 percet.

– Klein Imre (imre777@yahoo.com).

Egy súlyos betegség miatt sajátítottam el a technikát az ajánlások hatására, ami miatt aludni is alig tudtam, többek között krónikus inszomniával is diagnosztizáltak. Szükségem volt egy olyan eszközre a mindennapokban, ami szinten tud tartani a tengernyi stressz közepette. Már az első hetekben megmutatkoztak a TM pozitív hatásai. A kezdeti időkben éreztem, hogy meditáció közben mintha “zsibbadna” az arcom és a kezem, ahogy a stressz oldódik. Mindemellett nyugodtabb vagyok a hétköznapokban, az emberi kapcsolataim is javultak, erősödött az önértékelésem, könnyebben elengedek dolgokat, nem “agyalok” annyit (bár ezen még van mit javítanom). Ahogy haladok előre ezen az úton, nagyon jó érzés, hogy van egy kapaszkodó, amihez mindig hozzányúlhatok. Nagyon tetszik, hogy vannak utánkövető találkozók, ahol megbeszélhetjük a tapasztalatokat, és az is szimpatikus, hogy Dani ilyen lelkes, tényleg szívvel-lélekkel odateszi magát a TM-be, és bármikor fordulhatsz hozzá. Egyszóval tartalmat és minőséget kapsz a pénzedért. Ki egy jó meditációt, ki egy megújult életet, ki új egészséget, de mindenképpen valami pluszt. Nem oldja meg helyetted a problémáidat, de egy rendkívül jó kapaszkodót ad hozzá, amit már magadnak kell használnod, és ami a legfontosabb, RENDSZERESEN CSINÁLNOD. Mert ez utóbbi nélkül nem fognak jönni az eredmények.

– K. I.

 

A TM-tanfolyamon Dani tudása, érthető gyakorlatban könnyen alkalmazható magyarázatai, megkönnyítették számomra a technika elsajátítását. Azt, hogy az oktató és a tanítványok kapcsolatban maradnak a tanfolyam elvégzése után is, a program kiemelkedő  értékének tartom. E találkozások és beszélgetések  tudásmegosztása biztonságot adott a kezdeti időszakban. Alkalmazható metódust kaptam, ami az életemet rendezettebbé tette. Higgadtabban, összeszedettebben viselkedem az emberi kapcsolataimban. Hálás szívvel köszönöm a tanítást!
– Kovácsné Tóth Irén

 

Kedves Dani! Még sohasem sikerült mások jelenlétében ellazulnom, de ma igen! Ezt neked köszönhetem! Varázslatos, ahogyan lassan, szinte észrevétlenül bevonod a tanítványaidat a Transzcendentális Meditáció bűvkörébe. Ebből is tanultam ma. Köszönöm!

– Molnár Andrea

Amikor TM-előadásra mentem Szegedre, erős szorongás gyötört. Létező és nem létező dolgoktól féltem. Pár hónapos gyakorlás után elkezdett szűnni ez az állandó szorongó állapot. Az első pár hétben nagyon sokat sírtam a TM meditációk alatt. De jó volt ez is. Oldódtak a mélyen lévő érzelmi sérülések.

Az emberi kapcsolataim jelentősen javultak. Mind a családi mind a baráti kapcsolataim. Tudok figyelni jobban figyelni másra. Másfél éves meditáció gyakorlás után képes voltam meghozni a döntést, hogy amikor eladtam a lakásomat, akkor nem a szülővárosomban kerestem másik lakást, hanem teljesítettem régi vágyamat, hogy egy Balaton-parti kis településen éljek. Ezt a döntést a TM nélkül soha nem hoztam volna meg.

– R. Éva

Ma úgy keltem fel, hogy le kell írnom Neked, hol tartok, amióta bevezettél a TM-be. Körülbelül fél év telt el, szinte minden nap tartom a napi kétszer 20 percet, ebben szigorú vagyok magammal. Külső szemmel még nem látható, de nagyon komoly belső folyamatok zajlanak bennem. Úgy tudnám leírni, hogy egy „tudati tágulás” történik. Vannak konfliktusaim magammal és szeretteimmel, ám azok nem annyira mélyek és hosszantartókat. Sokkal gyorsabban meg tudom érteni és el tudom engedni ezeket a helyzeteket, amelyek egyre átláthatóbbá válnak. Egy-egy mély transzcendálás után órákig meg sem érintenek a hétköznapi történések. Nagyon komoly erőt érzek e változások hátterében.

Általánosan kevesebbet kapkodok, kiegyensúlyozottabb vagyok, a kapcsolataim őszintébbek. Gyógyszert nem szedek, nem cigizem, nem iszom alkoholt. A tanulás során kevesebb idő kell ugyanazon eredmény eléréséhez. A suliban 4.6 az átlagom, 40 évesen.

Nagyon szépen köszönöm magamnak és persze Neked és Mesterednek, hogy lehetőségem nyílt egy boldog élet fenntartásához és kiteljesedéséhez… Gyermekeim és családi gyökereim tisztítására, fényesítésére… Köszönöm, Dani! Mélységes tiszteletem!

– Németh Dániel

Az első TM-es hetem tapasztalatai: Ugrásszerűen megnőtt az energiaszintem, egész nap pihenés nélkül tudok dolgozni, ami régebben nem ment. A napi tevékenységeim közepette átjár egy ezelőtt nem tapasztalt nyugalom és örömérzés. Minden korábban tanult technikánál hatékonyabbnak találom a TM-et. Már az első meditáció olyan mélyen ellazult állapotot eredményezett nálam, amit más technikák több hónapos gyakorlása sem tett lehetővé számomra. Nagyon örülök, hogy végre megtaláltam a számomra megfelelő módszert. És ezért csak napi kétszer húsz percet kell a napi ritmusomból ráfordítani. MEGÉRI! Köszönöm a színvonalas oktatást és az emberi hozzállásodat.

– Szeretettel:  H. I., Makó

Kedves Dani! Köszönök mindent, amit kaptam ebben a négy napban. Olyan útra indultam ezzel, ami már most nagyon jó érzéseket kelt bennem. Mindenkinek tudnia kellene, hogy ez a technika mennyire jó, és élete részévé kellene tennie. Hálás vagyok, hogy megismerhettelek. Te egy fantasztikus tanár vagy, és egy nagyszerű ember. Remélem, találkozunk még!

– Rusznákné Abonyi Violetta

Kedves leendő TM-gyakorlók!

Elvégeztem én is a tanfolyamot, és amióta helyesen meditálok, fantasztikusan érzem magam. 72 évesen találtam rá, de életem legjobb döntése volt. Feltölt energiával, minden bajom elfelejtem. Mindenkit arra biztatok, hogy sosem késő elkezdeni a meditálást!

Hálás szívvel: Szilágyiné Bori

„A legjobb döntésem volt, hogy jelentkeztem a tanfolyamra. Egy hónapja gyakorlom a Transzcendentális Meditációt, és már most nagyon pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni. A vérnyomásom és a pulzusszámom jelentősen lecsökkent, aminek nagyon örülök. Sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, rengeteget segít a konfliktusok kezelésében is. A napi rutinom részévé vált a meditálás, rendszert hozott az életembe. Tiszta szívből ajánlom Mindenkinek, hogy tapasztalja meg, milyen az élet a Transzcendentális Meditációval!” – S.M., Budapest

A párom azt mondta, minden héten befizet egy ilyen tanfolyamra, annyival nyugisabb voltam a hétvégén. Én az elején kicsit szkeptikus voltam, de a nővérem annyira erőlködött, hogy megadtam magam, és jelentkeztem a tanfolyamra. És nem bántam meg! Köszönöm neked!

– Hetényi Kitti

Kedves Dani!

Én nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem a tanfolyamodnak.

Szokták kérdezni tőlem, hogy „na és mi történt veled ettől?” Nem nyertem meg az ötöst a lottón, nem voltam világkörüli úton, de nagyon sokat változott az élethez való hozzáállásom. Minden simábban, gördülékenyebben megy. Nem a problémák változtak, hanem az én hozzáállásom. Az életem részévé vált a meditáció.

– Tóth Magdi

 

Még csak egy hete meditálok ezzel a módszerrel, de már most érzem, hogy milyen csodálatos dolog, ahogy az ember elméje kiürül a meditáció alatt, eltűnnek a gondolatok, vagy már csak nagyon kevés van és az is ritkán. Ez az igazi pihenés, megnyugvás, relaxálás, stresszoldás. Azóta sokkal mélyebben alszom, fókuszáltabb vagyok, tisztább az elmém, a gondolkodásom. Sokkal többet vagyok a jelenben, és boldogabbnak élem meg a mindennapokat.

– N. Attila