Kétszáz százalékos élet

Stephen Harpert oly sok különleges emberhez hasonlóan a fairfieldi Maharishi Menedzsment Egyetemen ismertem meg. Az egyetemen marketing ismereteket oktató üzletember számomra az egyik leghitelesebb példája a teljes szellemi és anyagi bőség megvalósításának, vagy – ahogyan Maharishi Mahesh Yogi nevezte – a kétszáz százalékos életnek.

Steve Harper

Steve története igazi amerikai sikersztori, hiszen tekintélyes vagyont szerzett ingatlanüzleteivel. Ezt azonban elmondása szerint nem spekulációinak vagy megfeszített munkájának köszönheti, hanem annak, hogy a szellemi fejlődésnek szentelte életét. Története itt válik számunkra is érdekessé. Amikor 1994-ben Fairfieldbe költözött, hogy az ottani meditációs csoporttal együtt gyakorolja a Transzcendentális Meditáció haladó technikáját, a TM-Szidhi programot, Steve olyan fantasztikus élményeket tapasztalt, hogy egyre több időt töltött hosszú meditációval. Mint meséli, először még lelkiismeret furdalása volt emiatt, de hamarosan azt találta, hogy jóval kevesebb munkával is sokszoros sikert ér el. Rendkívül hatékonyan bánt az idejével, tökéletesen fókuszált feladataira, az intuíciója csalhatatlan volt, és az összes tevékenységét szerencse kísérte.

Magasabb tudatállapotok

– Ez a rendszeres és hosszú meditációnak, valamint a magasabb tudatállapotok egyre sűrűbb megtapasztalásának volt köszönhető – feleli kérdésemre Steve. – A meditációban megélt tiszta tudat kezdte áthatni a hétköznapjaimat, és korábban elképzelhetetlenül kitágította tudatosságomat. Hadd meséljek el egy ilyen élményt! A kilencvenes években Krétán, egy kis hegyi falu étteremében ültem. Az ebédemre várva egyszer csak azt éreztem, mélységes csend tölt el. Olyan volt, mintha meditálnék, bár nyitva volt a szemem. Nemsokára ez a béke annyira kiterjedt, hogy az elmém többé már nem tudta megragadni, így csak hagytam, hogy megtörténjen. Fogalmaink végesek, ez viszont maga volt a felfoghatatlan békesség. Megjelent bennem a gondolat, hogy ez a mennyország, és ekkor a tapasztalás minősége a szeretetre változott. Ugyanolyan határtalan volt, de szeretet; teljesen tárgy nélküli, mindent magában foglaló szeretet, amely egyszerűen csak volt. Hogyan is írhatnám le? Úgy éreztem, minden korábbi és leendő vágyam beteljesedett ebben a megtapasztalásban. Rájöttem, Maharishi erről beszél, amikor azt mondja, hogy a beteljesedés óceánja lakozik mindenkiben. Amikor az emberek a világban örömöket kergetve próbálnak boldogságot találni, az olyan, mint amikor valaki harmatcseppeket nyalogat a fűszálakról, hogy a szomját oltsa. Közben pedig legbelül egy egész óceánnyi boldogság van. Ahogyan a védikus bölcsek mondják, egyedül Isten létezik, és minden belőle, az Ő szeretetéből fakad, ezt tapasztaltam meg ekkor. És azt, hogy minden pillanatot úgy élhetek meg, hogy az összes vágyam már eleve beteljesedett. Azóta ezt az élményt többször és többféle helyzetben is megéltem, de mindig ez volt a lényege: semmilyen korlátozott dolog nem tudja növelni e belső boldogságot, mert az már végtelen.

Képtalálat a következőre: „conscious creation”

„Az igazi gazdagság valutája a tudat”

– A tiszta tudat, az Önvaló, túl van a változáson – magyarázza Steve. – Ha ezt ismered, tudod, hogy ez az egyetlen dolog, ami igazán sziklaszilárd. Az évmilliók múlásával még a sziklák és a csillagok is változnak, az Önvaló viszont soha nem szűnik meg. Ez a kulcs, ha ennek tudatában vagy. Ha hiszel benne, az még nem elég. Mint Maharishi mondja, ez az egyetlen igazi biztonságérzet. Ha megtapasztalod az Önvalót, ha állandóan tudatában vagy, akkor a félelem soha sem érhet hozzád. Akkor legyőzhetetlen vagy.

A félelem hozza a rossz döntéseket. Ez a kapzsiság alapja, és ez vezet a szegénységhez is. Az emberek felhalmozni és kontrollálni akarják a dolgokat, ahelyett, hogy rájönnének, létezik egy kozmikus intelligencia, amely teljes mértékben, feltétel nélkül szeret mindenkit, és tökéletesen elrendezett mindent, hogy beteljesedést nyújtson számukra. Akik pusztán a pénz felhalmozásával akarnak gazdagságot gyűjteni, illúzióban élnek. Ez nem igazi gazdagság. Ezért mondja a Bhagavad-gítá, hogy önmagukban a gyönyörök szenvedéshez vezetnek – mert egyszer véget érnek, és akkor oda az élvezet! A határtalan boldogság a tiszta tudat egyik minősége, együtt a végtelenséggel, békével, beteljesedéssel, szeretettel és szabadsággal. Ez minden öröm beteljesedése, milliószor nagyobb annál, amit bármilyen mulandó gyönyörtapasztalás megadhat. És ezt nem tudod megvenni! Az igazi gazdagság valutája a tudat. Ahogyan a mély meditáció megtisztítja az érzékszerveinket, az életben is megtapasztaljuk a határtalan bőséget. Először beleszeretsz mindenbe, látván a teremtés csodáját és gyönyörűségét, majd azt is megtapasztalod, hogy az összes dolog ugyanolyan szeretettel van irántad. Az egész világ szeretetben áramlik feléd, majd szó szerint meglátod a határtalan tudatot.

– Amikor ezek a tapasztalatok megjelentek az életemben – folytatja Steve – arra gondoltam, hogy ez a legtöbb, ez az élet maga a földi mennyország. Semmilyen mennyiségű pénz nem tud nekem olyat venni, ami akár csak a közelébe érne az öröm és a szeretet ilyen fokának. Minden tapasztalatomat csodálatos szépség itatta át, csak korábban nem volt hozzá szemem, hogy meglássam. Ám az élet anyagi oldala a megvilágosodás útján haladó ember számára is folytatódik. Számomra nagyon fontos, hogy a relatív világ örömeit nem kell feláldozni a szellemi örömök érdekében. A szellemi megvilágosodás nem arról szól, hogy meditáció közben milyen tapasztalataid vannak, hanem arról, hogy a belül megélt határtalan intelligencia miként hatja át a mindennapjaidat. Hogy mennyire vagy jelen a saját életedben, és mennyire tudsz spontán helyes döntéseket hozni, együtt áramolva a mindenséget mozgató legfőbb Értelemmel.

Képtalálat a következőre: „conscious creation”

Teremtő ártatlanság

A világ, mondják sokan, olyan, mint egy mozifilm, és a magasabb tudatállapotokban ez a legjobb film az összes közül! Én mindig találok parkolóhelyet, és ha kirándulni megyek – mert imádok a természetben lenni – akkor mindig jó az idő! Sokszor tapasztaltam ezt a támogatást az üzleti életben is. Valaki felhív telefonon, és pontosan azt az ingatlant kínálja, amit meg akarok venni, és azon az áron, amit adni akarok érte.

Ha az Önvalót megélve összhangba kerülsz a határtalan intelligenciával, akkor mindig a megfelelő dolgot fogod kívánni. Onnantól kezdve minden vágyad összhangban van az isteni tervvel, az összes természeti törvényt neked hozták létre. Egyszerűen csak érzed, hogy teljesen erőfeszítés nélkül megy az egész, és ez tesz egy még unalmas üzletkötést is hatalmas örömmé. Nem kell aggódnod miatta, minden erőfeszítés nélkül és könnyedén megy. Lehetséges tehát anyagi vagyonra szert tenni stressz nélkül is. Az a stressz, amelyet sok úgynevezett gazdag ember megtapasztal, egyáltalán nem szükséges.

A legfontosabb, hogy meglegyen benned a képesség, hogy megtapasztald a saját határtalan tudatosságodat, és összhangba kerülj az egész világmindenséget működtető intelligenciával. Ebben fantasztikus értéke van a TM-Szidhi technikának, mert megtanít arra, hogy miként indíts el úgy egy vágyat a tiszta tudatból, hogy az egész világegyetem támogassa ennek beteljesedését. Célod lehet az üzlet, az oktatás, a művészet, a zene területén elért siker, vagy éppen az, hogy világbékét teremtő szellemi közösségeket hozz létre. A Szidhi-technika kulcsa az ártatlanság, és ez fejleszti ki bennünk a képességet, hogy ártatlanul érezzük, merre vezet minket a természet. Ennek az ellenkezője az, hogy meghódítom, és magam alá gyűröm a világot. Csak ártatlanul tegyük fel a kérdést, hogy miként szolgálhatom az embereket, hogyan adhatom számukra a legtöbbet. Még az üzleti sikerek alapja is a szolgálat, hiszen egy termék vagy egy szolgáltatás is abból a felismerésből fakad, hogy miként tudok általa a legtöbbet adni másoknak.

A szolgálat elve az adás, az adás pedig áramlás, a gazdagság áramlása. Ismerjük a karma törvényeit: amit adunk, azt visszakapjuk. Ha szeretetet, szolgálatot vagy bármi mást adunk, az visszatér hozzánk valamilyen formában, mint pénz, szeretet, barátság, vagy csak egyszerűen jó szerencse, az élet szépsége. Az adás nagyon fontos. Mit tudok adni a világnak, ezt kérdezzük meg magunktól!

Ugyanilyen fontos az öröm is. Magadnak is kell adni valamit. Szeresd magadat! Ha magadat nem tudod szeretni, mást sem tudsz igazán szeretni. Mert mi magunk vagyunk ez a szeretet. Ki az, aki valójában szeret? A végtelen szeretet, a végtelen tudatosság, az Önvaló. Ezért válhat minden sikered alapjává a mély meditáció, mert megnyílsz az Önvalóra, és rádöbbensz: tényleg, én ez vagyok! Nem csupán a korlátozott kis egyén, aki mindig azon töri magát, hogy mennyi szeretetet és örömet kap, hanem a szeretet, az öröm, a tudás és az élet határtalan óceánja vagyok.

(A cikk korábban az Elixír magazinban jelent meg.)