A Bhagavad Gítá a jógabölcsesség egyik alapműve, melyet az 1960-as évek derekán Maharishi is kommentált. A Gítá második fejezetének második felét (2.40-72.) gyakran nevezik a Gítá „szívének”, mely az egész mű tanításának lényegét összefoglalja, illetve a későbbi fejezetek gondolatmenetének alapját képezi, különös tekintettel a jógára és a transzcendencia közvetlen megtapasztalására, valamint e tapasztalat megszilárdítására. Miután rámutat a relatív valóság keretei között mozgó spirituális törekvések korlátozottságára (40-44. vers), a Gítá tanítása rátér arra (a 45. verstől), hogy egyedül a relatív valóság átlépése és az abszolút közvetlen megtapasztalása vezet el a szellemi teljességhez és a spirituális szabadság megvalósításához. Az alábbiakban a második fejezet 45. verséhez írt magyarázatot közöljük, melyet Maharishi a Gítá egyik kulcs-versének nevez.
traigunja-visajá védá nisztraigunjó bhavárdzsuna
nirdvandvó nitja-szattva-szthó nirjóga-kséma átmaván
A Védák tárgya a három guna. Légy a három guna nélkül, ó Ardzsuna, szabadon a kettősségtől, örökké szilárdan a tisztaságban, nem függve a birtoktárgyaktól, az Önvaló birtokában.
Ez az azonnali megvalósítás technikája. Az Úr megmutatja Ardzsuna számára annak a gyakorlati útját, hogy a sokfelé ágazó elmét miként lehet egybefogni az összeszedett értelem egyhegyűségében. Íme egy hatásos technika arra, hogy az elmét olyan állapotba juttassuk, ahol az összes különbség feloldódik, és az egyén a beteljesültség állapotában marad.
Minden, amit az Úr Krisna ez idáig mondott, azt célozta, hogy felkészítse Ardzsunát annak a gyakorlatnak a megértésére, amely elméjét a sokféleség területéről az örök egység mezejére vezeti. E gyakorlat arra szolgál, hogy életének összes aspektusát fényessé tegye azáltal, hogy elméjét eljuttatja a transzcendentális tudatba, az élet, az energia, a bölcsesség, a béke és a boldogság határtalan forrásába. Arra szolgál, hogy felemelje őt arra a kozmikus szintre, amely az élet összes szembenálló erejét egyensúlyba hozza.
A modern pszichológiai elméletek azért vizsgálják az okokat, hogy hatást gyakoroljanak az okozatokra. A sötétségben tapogatózva igyekszenek meglelni a sötétség okát, abból a célból, hogy eltávolítsák azt. Itt azonban az az eszme jelenik meg, hogy a sötétség eltávolítása végett hozzuk be a fényt. Ez a „második tényező elve”. Ha az első tényezőre akarunk hatást gyakorolni, akkor ne azzal a tényezővel foglalkozzunk, ne annak az okát keressük, hanem azáltal gyakoroljuk rá közvetlen hatást, hogy behozzuk a másik tényezőt. Távolítsuk el a sötétséget azáltal, hogy behozzuk a fényt. Vigyük el az elmét a boldogság mezejére, hogy megszabadítsuk a szenvedéstől.
Ám ez a vers még akkor is a célunkat szolgálja, ha elfogadjuk, hogy az ok vizsgálatával könnyen hatást gyakorolhatunk az okozatra, mivel egy olyan technikát kínál, amely által feltárhatjuk minden emberi élet végső okát. Ha az ok tudása segít az okozatra való hatásgyakorlásban, akkor az élet végső okának megismerése hatékonyan megszünteti az összes szenvedést.
Az Úr Krisna tanításának nagyszerűsége közvetlen gyakorlati megközelítésében rejlik, valamint abban, hogy minden nézőpontból teljes. A második tényező bevezetésének elve, illetve az ok feltárása annak érdekében, hogy hatást gyakoroljunk az okozatra, két, egymással szöges ellentétben álló elvet jelent, mégis, mindkettő egyetlen egy technikában teljesedik be. A gyakorlati bölcsességnek ez a teljessége az, amely a Bhagavad Gítát halhatatlanná tette.
Az Úr Krisna azt az utasítást adja Ardzsunának, hogy „légy a három guna nélkül.” Légy a cselekvés nélkül, légy saját Önmagad. Ez az összeszedett tudat, az abszolút Lét állapota, amely minden ok legvégső okozata. Ez a tudatállapot harmóniát hoz az ok és az okozat mezejének egészére, és dicsőségessé tesz minden életet.
Ardzsuna legfőbb problémája az volt, hogy összeegyeztesse rokonainak szeretetét azzal, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen a gonosznak. Kétségbeesetten kereste annak módját, hogy megegyezést teremtsen az erény és a gonoszság között. Ám a relatív életnek nincs olyan síkja, ahol ezek összeegyeztethetők volnának. Ezért, miután feltárta szívének és elméjének minden zegzugát, nem tudott gyakorlati megoldást találni, nem tudta semmilyen tettre sem rászánni magát. Ám az Úr Krisna megmutatja neki azt a tartományt, ahol az erény és a szeretet örök harmóniában, az abszolút Lét örök életében olvad össze.
Az Úr világossá teszi Ardzsuna számára, hogy a külvilág minden hatása és azok összes következménye hozzátapad és hatást gyakorol rá, egészen addig, ameddig kívül van önmagán, amíg megengedi magának azt, hogy a relatív létezés tartományán belül és annak hatása alatt maradjon. Mihelyst kikerül ebből a körből, saját Önvalójában lel beteljesedésre.
Egy üzletembernek nehéz úgy fellendítenie vállalkozását, hogy közben annak minden ügyes-bajos részletébe belemerül. Ha félreteszi őket egy kis időre, képes lesz vállalkozását egészként szemlélni, és ekkor sokkal könnyebben tud dönteni a szükséges teendők felől. Ardzsuna mélységes hittel van a dharma iránt; elméje világosan képes különbséget tenni a helyes és a helytelen között. Ám az Úr arra kéri, hogy hagyja el a helyes és a helytelen egész mezejét a Transzcendens mezejének kedvéért. Ott, a kettősségeken túli állapotban szilárd alapot nyerve, a helyes és a helytelen hatásán túl, az élet abszolút bölcsességét fogja élvezni, melyből a relatív világ összes tudása fakad. Az Úr pedig azt mondja Ardzsunának: Az abszolút bölcsesség mezeje nem rajtad kívül található. Nem kell kimenned sehová, hogy megszerezd. Tebenned van, és neked csak önmagadban kell lenned, az „Önvaló birtokában”, örökké szilárdan Léted tisztaságában.
Itt van hát annak módszere, hogy a sötétség eltávolítása végett behozzuk a fényt. Ardzsunát nem arra kéri az Úr Krisna, hogy bárhová jöjjön vagy menjen; csupán azt kéri tőle, hogy legyen „a három guna nélkül.” Ez az utasítás közvetlen eszközeként szolgál ahhoz, hogy az embert eljuttassa tudatának abszolút állapotához. Az Úrnak csak annyit kell mondania, hogy „Légy a három guna nélkül, ó Ardzsuna, szabadon a kettősségtől.”
Az egész teremtés a prakritiből vagy a Természetből született három guna – a szattva, a radzsasz és a tamasz – kölcsönös egymásra hatásából áll. A fejlődés a teremtést és annak előre haladó kibontakozását jelenti, amelynek az alapjában a cselekvés áll. A cselekvésnek a radzsó-gunára van szüksége ahhoz, hogy lendületet kapjon, és a szató-gunára, valamint a tamó-gunára, hogy a mozgás irányát fenntartsa.
A tamó-guna természete az, hogy megfékezzen vagy lelassítson, ám nem szabad azt gondolnunk, hogy amikor a mozgás felfelé halad, akkor a tamó-guna nincs jelen. Minden folyamat előrehaladásához szükség van az adott folyamat szakaszaira, és minden szakasznak, bármilyen rövid is legyen térben és időben, szüksége van egy olyan erőre, amely azt fenntartja, valamint egy másik erőre, amely azt egy újabb állapottá fejleszti. Az az erő, amely egy újabb állapot fejlődését segíti elő, a szató-guna, míg a tamó-guna az, amely megfékezi vagy lelassítja a folyamatot annak érdekében, hogy a már létrehozott állapotot fenntartsa, és ezáltal az a következő szint alapjául szolgáljon.
Mindez megmagyarázza, hogy a három gunának miért kell szükségszerűen együtt lennie. Egyetlen guna sem létezhet elkülönülten a másik kettő jelenléte nélkül. Ez okból kifolyólag kéri az Úr Ardzsunát arra, hogy legyen mindhárom guna nélkül, hogy teljes mértékben kerüljön kívül azon erők behatásán, amelyek a relatív tartományán belül az életet alkotják.
A Szánkhja bölcsességének átadása során az Úr elmondta Ardzsunának, hogy az életnek két arculata van, az egyik a mulandó, a másik a múlhatatlan. A mulandó a relatív létezés, a múlhatatlan az abszolút Lét. A relatív mezején minden élet a gunák hatalma alatt áll. Ezért annak érdekében, hogy megadja Ardzsunának az élet abszolút állapotának tapasztalatát, az Úr arra kéri őt, hogy legyen „a három guna nélkül”.
A teremtésnek egyaránt vannak durva és finom síkjai. Amikor az Úr azt mondja: „légy a három guna nélkül”, azt érti ez alatt, hogy Ardzsuna a figyelmét a tapasztalás durva tartományairól a finomabb síkokon át a tapasztalás legfinomabb területére vezesse. Majd a legfinomabb síkot is túllépve, transzcendálva, teljes mértékben kikerül az élet relatív mezejének, azaz a három gunának a hatása alól. Így az Úr szavai, hogy legyen „a három guna nélkül”, felfedik annak a titkát, hogy miként érkezzen meg a tiszta tudat állapotába.
Amikor azt mondjuk valakinek, hogy „gyere ide”, akkor arra utalunk ezzel a két szóval, hogy keljen fel, és egyik lábát tegye a másik elé, hogy két lábán haladva eljusson hozzánk. Amikor az Úr ezt mondja: „légy a három guna nélkül”, akkor ezen kétségkívül azt érti, hogy a három guna bármely területén is állsz, onnan haladva kezdj el mozogni a gunák mind finomabb síkjai felé, míg végül a legfinomabbhoz érve abból is jöjj ki, lépj túl rajta, és légy önmagadban, „az Önvaló birtokában” – „szabadon a kettősségektől”, „örökké szilárdan a tisztaságban” „nem függve a birtoktárgyaktól.”
Az Úr Krisna ebben a versben ténylegesen megadja az Ön-megvalósítás technikáját. Ardzsuna képtelen volt dönteni szívének és elméjének a parancsa között. Az Úr azt javasolja neki, hogy emelkedjék ki a konfliktusból, és akkor tisztán fogja látni az útját. Ezért, miután úgy szólt, hogy „légy a három guna nélkül”, azonnal hozzáteszi azt is, hogy „szabadon a kettősségtől”, azaz mentesen a konfliktusok mezejétől. Az élet relatív mezeje tele van konfliktusban lévő dolgokkal: a hideg és a meleg, az öröm és a fájdalom, a nyereség és a veszteség, valamint az összes ellentétpár, amely az életet alkotja. Ezek hatására az élet úgy hánykolódik, mint a viharos tengeren az egyik hullámról a másikra sodródó hajó. A kettősségtől szabadon való lét a kettősségnélküliség mezején, a Lét abszolút állapotában való létet jelenti. Ez kiegyensúlyozott nyugalmat és biztonságot nyújt a relatív mezején végbemenő létezésnek. Olyan, mint egy horgony az élet hajója számára, mely a három guna óceánján vitorlázik. Az ember stabilitást és kényelmet nyer általa.
Ardzsuna felettébb érzékeny volt arra, hogy mi a jó és mi a rossz. Emiatt az Úr, miután úgy szólt, hogy „szabadon a kettősségtől”, azon nyomban hozzáteszi azt is, hogy „örökké szilárdan a tisztaságban”. Biztosítani akarja Ardzsunát afelől, hogy ez az állapot mindig igaznak bizonyul, összhangban lesz a dharmával, és mindenkor mindenki számára előremozdítja a fejlődés folyamatát. Nem lehetséges, hogy bármi rossz származzon belőle, mivel ez a beteljesedés állapota.
A Úr a beteljesedés állapotának eszméjére utal azáltal, hogy „nem függve a birtoktárgyaktól”. Az itt használt szanszkrit kifejezés a nirjóga-kséma, amely azt a jelentést hordozza, hogy ebben az állapotban az embernek nincs szüksége arra, hogy olyasmiről gondolkodjon, ami nincs a birtokában vagy hogy azt őrizgesse, amit birtokol. Durjódhanának az a vágya vezetett a háború kitöréséhez, hogy birtokoljon és hogy megőrizze birtokolt javait. A hétköznapi élet során is általában a birtoklásra való hajlam szokta az embereket a rossz útra csábítani. Ezért az Úr azt mondja Ardzsunának, hogy lépjen túl azon tényezőn, amely az életben a bűn oka. Ezáltal arra is emlékezteti Ardzsunát, hogy Durjódhana valószínűleg a rossz úton jár, mivel szert tett ugyan országra, gyönyörökre és hatalomra, de nem nyerte el annak bölcsességét, hogy miként maradjon „nem függve a birtoktárgyaktól.” Ezért az általa birtokolt javak önmagukhoz láncolták, ő pedig elveszítette arányérzékét.
Amikor azt a kifejezést használja, hogy „nem függve a birtoktárgyaktól”, az Úr választ ad Ardzsuna szavaira, melyek az első fejezet 32. versében hangzottak el: „Nem kívánok győzelmet, ó Krisna, sem országot, sem gyönyöröket.” Ardzsuna látta, hogy a gyönyörök hajszolása és a hatalom miként döntheti romba egy ember életét azáltal, hogy vakká teszi az erény valódi okára. Az Úr Krisna itt annak művészetére tanítja Ardzsunát, hogy miként maradjon független a birtoktárgyak közepette is, és a csata után Ardzsuna ténylegesen olyan helyzetbe kerül, ahol óriási vagyon és hatalom felett rendelkezik.
Miután úgy szólt, hogy „szabadon a kettősségtől, örökké szilárdan a tisztaságban, nem függve a birtoktárgyaktól”, az Úr mindehhez azt is hozzáteszi, hogy „az Önvaló birtokában.” Ez azt jelzi Ardzsuna számára, hogy az élet e magasztos állapota nincs messze tőle, hanem önmagán belül található, és ezért mindig hozzáférhető számára. Mi több, ez nem más, mint saját Önvalója, igaz Önmaga.
Óriási lélekjelenlét, a tudatlanok megvilágosításának rendkívüli készsége és csodálatos stílusbeli tökéletesség található ebben a beszédben. Ha azt mondja nekünk valaki, hogy „elviszlek az életnek arra a területére, ahol hatalmas bölcsesség és bőség rejlik”, akkor anélkül, hogy valamilyen módon jeleznék nekünk, merre található ez a terület, több dolog is aggodalmat kelthet bennünk: milyen távol van ez tőlünk, milyen nehézségek adódhatnak az út során, és képesek vagyunk-e egyáltalán eljutni oda. Ezért használja az Úr azokat a szavakat, hogy „az Önvaló birtokában”. Csak engedjük magunkat az Önvaló birtokába kerülni. Mihelyst birtokába kerültünk Önvalónknak, az összes bölcsesség célját beteljesítettük. Itt a Védák véget érnek. Ez az élet utazásának vége, ez a beteljesedés állapota. Ez okból szerepel az „Önvaló birtokában” a vers végén.
Itt van hát egy technika, amely lehetővé teszi minden ember számára, hogy eljusson a benne lévő mérhetetlen kincstárba, és ezáltal az összes bánat és bizonytalanság fölé emelkedhessen az életben. Ettől a verstől kezdve a Bhagavad Gítá egész tanítása a Transzcendens állapot elérésének dicsőségét hirdeti.
A Lét e transzcendens állapota az, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy karma jógi legyen, a cselekvés útján sikeres személy. Ez teszi lehetővé, hogy valaki bhaktává legyen, az istenszeretet útján sikeres ember, és ezt teszi lehetővé azt is, hogy gjánívá, a tudás útján sikert érő emberré legyünk. Ez az élet céljának beteljesedéséhez vezető széles és gyors út.
Ha az ember Isten igazi odaadó hívévé akar válni, akkor saját tiszta Önvalójává kell válnia; meg kell szabadítania önmagát mindentől, ami nem tartozik hozzá, és csak ekkor tehet szert egyhegyű odaadásra. Ha beburkolja őt az, ami nem ő maga, akkor odaadását elfedi ez az idegen elem. Szeretete nem fogja elérni Istent, és Isten áldásai sem fogják őt elérni. Ugyanis ahhoz, hogy szeretete eljusson Istenhez, az szükséges, hogy először tisztán és teljes mértékben önmagává váljék, oly módon, hogy nem fedi el őt semmi. Ekkor az odaadó szeretet folyamata közvetlenül az Úrral köti őt össze, ő pedig ekkor valóban odaadó hívővé válik. Csak amikor saját Önvalójává vált, akkor lesz képes átadni magát Isten Hatalmas Valójának. Ha megmarad a három guna területén, a durva és a finom természet számos burkában, akkor ezek a burkok megakadályozzák őt abban, hogy közvetlen kapcsolatba lépjen az Úrral.
Ezért az odaadáson keresztül elért Egység útján az első lépés az, hogy Önmagunkká legyünk. Hasonlóképpen, ez az első lépés a Gjána Jóga, a tudás révén megvalósított Egység útján, valamint a Karma Jóga, a cselekvés által elért Egység útján is, mivel a transzcendentális tudat állapota a gjána, azaz a tudás állapota, egyúttal ez az, amely megszabadít a karma kötelékeitől. Ez az állapot továbbá a siker alapja az élet bármely területén. A gunákon túli abszolút Lét fénye elevenné teszi a három guna mezejét.
A következő vers azt mutatja meg, hogy a Létnek ebben az állapotában az összes cselekvés célja beteljesedést nyer.
(A fordítás korábban a www.tminfo.hu oldalon jelent meg.)