Maharishinek a Bhagavad Gítá második fejezetének 48-49. verséhez fűzött kommentárja Maharishi cselekvésről szóló filozófiájába enged bepillantást. Ahogyan a nyílvessző is akkor röppen ki messzire, ha előtte hátravonjuk az íjon, ugyanígy, a sikeres és hatékony cselekvés titka, mondja Maharishi, a meditáció során elnyert mély pihenéssel való megtöltekezés. A transzcendentális tiszta tudat pihenő éberségében való megmártózás pedig nem csupán a cselekvés szintjén ruház fel hatalmas erővel, hanem a spirituális szabadsághoz is elvezet, mivel megszabadítja az elmét a cselekvés korlátozó hatásai alól.
- vers
jóga-szthah kuru karmáni szangam tjaktvá dhanandzsaja |
sziddhj-asziddhjóh szamó bhútvá szamatvam jóga ucsjaté ||
„A jógában megállapodva, ó gazdagság elnyerője, cselekedd tetteidet, elhagyva a kötődést, egyensúlyt nyerve sikerben és kudarcban, mert az elme egyensúlyát nevezik jógának.”
„A jógában megállapodva” azt jelenti, hogy a kozmikus tudatban megállapodva.
A jóga, avagy az elme egysége az isteni intelligenciával, akkor kezdődik, amikor az elme elnyeri a transzcendentális tudatot, és akkor érik be, amikor ez a transzcendentális tiszta boldogság-tudat vagy isteni Lét oly mértékben alapot nyert az elmében, hogy bármilyen állapotban találja magát az elme, akár ébren van, akár alszik, megmarad a Lét állapotában megalapozódva. A tökéletes megvilágosodottságnak erre az állapotára utal az Úr [Krisna] a vers kezdetén, amikor így szól: „A jógában megállapodva.” A vers vége felé pedig a cselekvésre vonatkoztatva határozza meg a jógát, úgy, mint ami „az elme egyensúlya.” Az elme kiegyensúlyozott állapota a tiszta boldogság-tudattal együtt járó örök megelégedettség eredménye. Nem lehet úgy elérni, hogy a közömbösség hangulatát teremtjük meg kudarcban és sikerben egyaránt, ahogyan a kommentátorok általában gondolták.
A jóga az egységes élet alapja, annak eszköze, hogy a belső kreatív csendet harmóniába hozzuk az élet külső tevékenységeivel, és annak módja, hogy pontosan és sikeresen cselekedjünk. A jógában megállapodva, Ardzsuna az élet végső valóságában állapodik meg, mely az örök bölcsesség, erő és kreativitás forrása.
Annak, aki jó úszó szeretne lenni, el kell sajátítani a mélyre merülés művészetét is. Amikor pedig az ember képes megmaradni a mélyben, a felszínen való úszás is könnyűvé válik. Minden cselekvés a tudatos elme játéka. Ha az elme erős, a cselekvés is erős és sikeres. A tudatos elme pedig akkor válik erőssé, amikor az elme óceánjának mélyebb szintjei is aktívvá lesznek a Transzcendentális Meditáció folyamata során, mely a figyelmet a tudatos elme felszínéről a Lét transzcendens mezejéig viszi. Az önmagunk mélyére merülés folyamata az útja annak, hogy a jógában megállapodottá váljunk.
Amikor az Úr azt mondja, hogy e folyamaton keresztül haladva Ardzsuna forduljon ismét kifelé és cselekedjen, a sikeres cselekvés működésének titkába avatja be őt. Ha messzire akarunk lőni egy nyílvesszőt, akkor először hátra kell vonjuk az íjon, hogy ezáltal nagy potenciális energiával ruházzuk fel. Amikor a lehető legjobban hátrahúztuk, akkor rendelkezik a legnagyobb dinamikus energiával.
Sajnálatos módon azt láthatjuk, hogy a cselekvés művészete, melyet az Úr Krisna szózatában Ardzsunának kifejtett, mára eltűnt a gyakorlati életből. Ennek oka, hogy e versek megfelelő értelmezésének híján évszázadokon keresztül úgy tartották, hogy az elmét az Önvalóhoz elvezetni és a jógában megállapodottá válni igen nehéz dolog. Valójában azonban tökéletesen egyszerű a figyelmet a Lét mezejére elvezetni: az embernek csak engednie kell, hogy az elme spontán haladjon az objektív tapasztalás durva mezejéről a gondolkodás folyamatának finomabb szintjein keresztül a létezés végső, transzcendens valóságáig. Ahogyan az elme ebben az irányban halad, minden egyes lépésnél növekvő vonzást tapasztal, míg végül eléri a transzcendens tiszta boldogság-tudatot.
Annak jutalma, hogy az elmét ebbe az állapotba hozzuk, az lesz, hogy a kicsiny egyéni elme a kozmikus elme rangjára emelkedik, s túllép minden egyéni hiányosságon és korlátozottságon. Olyan, mint amikor egy jelentéktelen üzletember meggazdagszik, és multimilliomossá lesz. A piac veszteségei és nyereségei, melyek korábban hatással voltak rá, most már nem befolyásolják, természetes módon felülemelkedik hatásaikon.
Az Úr azt kívánja, hogy Ardzsuna cselekedjék, ám azt szeretné, hogy a cselekvés megkezdése előtt nyerje el a kozmikus elme rangját. Ez az ő kegyelme. Amikor egy gazdag ember azt szeretné, hogy a fia is üzleti vállalkozásba kezdjen, általában nem azt kívánja tőle, hogy kicsiben kezdje, mivel tudja, hogy ekkor kis veszteségek és nyereségek is befolyással lennének az ő szeretett fiára, akinek így jelentéktelen dolgok miatt kellene örülnie vagy bánkódnia. Ezért egy gazdag ember helyzetét biztosítja számára, és arra kéri, hogy erről a szintről vágjon bele az üzletbe. Az Úr Krisna, akárcsak egy jóindulatú és tehetős apa, azt tanácsolja Ardzsunának, hogy érje el a kozmikus intelligenciát, és azután innen, az élet nagy fokú szabadságának szintjéről kezdjen el cselekedni.
Az ember nem maradhat kiegyensúlyozott a sikerben és a kudarcban, hacsak nincs a tartós megelégedettség állapotában. E versben az Úr arra kéri Ardzsunát, hogy a transzcendens, örök tiszta boldogság közvetlenül megtapasztalása révén jusson el a tartós megelégedettség állapotába. Nem a puszta közönyösség hangulatát tanácsolja neki.
Az örök Létben rejlő transzcendens tiszta boldogság olyan teljes önmagában, hogy felépítésénél fogva abszolút. Ez az élet teljessége, a létezés tökéletessége, és ezért semmilyen tekintetben sem kötődik semmihez a relatív mezején, teljes mértékben mentes a cselekvés behatásától. Amikor az Úr így szól: „elhagyva a kötődést”, azt érti ez alatt, hogy az ember nyerje el örök Lét állapotát, mely teljes mértékben elkülönült és elválasztott a cselekvéstől. És amikor azt mondja: „egyensúlyt nyerve sikerben és kudarcban”, azt érti ezen, hogy nyerjünk stabilitást az örök Lét állapotában.
A Transzcendentális Meditáció rendszeres gyakorlása a közvetlen módja annak, hogy a transzcendens Lét állapotába emelkedjünk, és ezt az állapotot az elme természetében stabillá tegyük. Így nem számít, hogy az elme belebonyolódik-e azokba a konfliktusokba, melyek elválaszthatatlanok az élet sokféleségének természetétől, az örök szabadságban való Egység struktúrája természetes módon fennmarad, és az élet nem vész el önmaga számára.
Íme a jóga meghatározása, melynek alapját a 45. vers e szavai fektették le: „légy a három guna nélkül.” A jóga a transzcendentális tudat örökké egyensúlyban lévő, soha nem változó állapota, mely miközben gyökeret ver az elme természetében, megmarad transzcendensnek, s így szabaddá teszi az elmét, hogy anélkül vegyen részt a cselekvésben, hogy belegabalyodna abba.
A következő verse ennek a jógának, az egyensúlyt elnyert elmének, a dicsőségét magasztalják, és világossá teszik, milyen jelentős szerepet játszik a cselekvés méltóságának felemelésében és abban, hogy a cselekvő elnyerje az örök szabadságot.
- vers
dúré hj avaram karma buddhi-jógád dhanadzsaja |
buddhau saranam anviccsha kripanáh phala-hétavah ||
Messze van bizony az egyensúlyban lévő értelem a kiválóságot nélkülöző tettől, ó gazdagság elnyerője. Végy menedéket az értelemben. Szánalmasok azok, akik a (tett) gyümölcseiért élnek.
„Egyensúlyban lévő értelem” (buddhi-jóga): az elme kiegyensúlyozott állapota, amelyet az előző vers fejtett ki.
E helyütt az Úr világossá teszi a különbséget a között a cselekedet között, amelyben az intellektus maga is érintetté válik a cselekvéstől, és a között, amelyben érintetlen marad. Azt mondja, hogy az olyan cselekvés, amelyet anélkül végzünk, hogy elnyernénk az elme egyensúlyát, alantasabb természetű – kevésbé hatékony és gyenge, „nélkülözi a kiválóságot”. Arra kéri Ardzsunát, hogy emelkedjen fel az értelem érintetlenségének szintjére, hogy cselekvése kiválóságra tegyen szert, ezzel egy időben pedig képes legyen elérni a szabadság állapotát.
Az Úr szánakozva említi azok sorsát, akik képtelenek a kötődés nélküli cselekvés állapotának szintjére emelkedni. Szánalmasnak nevezi azokat, akik csak az élet külső mezejét akarják élvezni, és nem élik az élet külső és belső dicsőségét, azáltal, hogy a megelőző versben leírt módon kifejlesztik az elme kiegyensúlyozott állapotát.
Az Úr így szól: „Végy menedéket az értelemben”. Ezzel arra kéri Ardzsunát, hogy először forduljon befelé és legyen „a három guna nélkül” (nisztraigunjó bhavárdzsuna, 45. vers), majd ezután – a jóga, az Önvaló állapotában megmaradva – cselekedje meg tetteit (jóga-szthah kuru karmáni, 48. vers).
Az Úr azt szeretné, ha Ardzsuna, mielőtt a cselekvésbe fogna, stabilan megalapozná magát a jógában. Úgy határozta meg a jógát, hogy az „az elme egyensúlya”, a teljesség, a természetes kiegyensúlyozottság állapota. Ebben az állapotban az embert nem érinti sem a siker, sem a kudarc. Nem arról van szó, hogy tudatosan megpróbálja ugyanolyannak tekinteni a nyereséget és a veszteséget, hanem arról, hogy természetes módon érintetlenné válik ezektől. Ez egy valóban jó és kívánatos állapot, melyet a Transzcendentális Meditáció gyakorlása révén érhetünk el, ahogyan arra a 45. vers utalt. Azt a törekvést viszont, hogy fenntartsuk az elme egykedvűségét, anélkül, hogy elérnénk ezt az állapotot, pusztán azáltal, hogy minden dolgot egyformán próbálunk tekinteni, képmutatásnak vagy önbecsapásnak nevezhetjük.
Az Úr kétségtelenül nem azt tanácsolja Ardzsunának, hogy a közönyösség hangulatát művelje ki magában, vagy hogy a cselekvés folyamán annak eredményei iránt tudatos közömbösséget tartson fenn. Minden olyan kísérlet, amely arra irányul, hogy a gondolkodás szintjén őrizzük meg az elme kiegyensúlyozottságát, csupán feszültséghez és tompasághoz vezet. A hangsúly itt is, akárcsak az előző versben, azon van, hogy nyerjük el a tiszta intelligenciát, a Létet. A Lét állapota az, amely az elmét egyhegyűségre neveli, és így hatékonyabbá teszi a cselekvés során.
Sajnálatos, hogy az elmúlt sok-sok évszázad folyamán e verseket, valamint azokat, amelyeket az Úr Krisna a cselekvés jógájával kapcsolatosan mondott, félreértelmezték, mivel ez okozta azt, hogy a kötődésnélküliség nevében az emberek elveszítették energikusságukat és állhatatosságukat a cselekvésben. Az eredmény tunyaság és tehetetlenség lett, valamint az egyéni és a társadalmi lét szerkezetének meggyengülése.
Ez itt egy dinamikus filozófia, amelynek az a szándéka, hogy lelkesedést öntsön a csüggedőkbe, és erőssé tegye a normális elmét. Ám az általános félreértelmezések folytán az ember cselekvésképtelenné tételének eszközévé vált az aktivitás minden területén és visszahúzó hatást gyakorolt az emberi törekvésekre.
Az Úr Krisna azért fejti ki a karma, a cselekvés egész filozófiáját Ardzsuna számára, hogy integrált és dinamikus emberré válhasson. Az Úr így szól: „Szánalmasok azok, akik a (tett) gyümölcseiért élnek.” Szánalmasok azok, akik várakozva tekintenek tetteik gyümölcseire. Ez a kijelentés különösen sok félreértés áldozatává lett. A szövegmagyarázók azt tanácsolták az embereknek, hogy végezzék munkájukat, de ne törekedjenek semmilyen eredményre. Ám a cselekvést kétségtelenül az szüli, hogy általa valamilyen eredményt akarunk elérni. Egyetlen tettet sem tudunk úgy megtenni, hogy ne lebegne szemünk előtt valamilyen határozott cél. Az Úr ebben a versben azt az elvet akarja megmutatni Ardzsunának, hogy a cselekvés értékét az elme szintjének emelésével tudjuk felemelni. Ez teszi képessé az elmét arra, hogy az örök szabadságban a határtalan tudatosság szintjére emelkedjék.
Amikor egy nyílvesszőt kilövünk, az első lépés az, hogy hátravonjuk az íjon. Ha azonban a nagy kapkodásban a nyilat úgy lőjük előre, hogy nem húzzuk hátra az íjon, akkor nem találja el a célt, a cselekvés erőtlen lesz, a cselekvő pedig beteljesületlen marad.
Az Úr azt szándékozik mindezzel mondani, hogy szánalmasak azok, akik oly sietve próbálják elérni a tettek gyümölcseit, hogy anélkül fognak a cselekvésbe, hogy előtte megfelelő módon felkészülnének arra, hogy erőssé tegyék a cselekvést. Nem azért szánalmasak, mert a cselekvés gyümölcsére törekszenek, mint ahogyan azt számos kommentátor tévesen hangoztatja, hanem azért, nem képesek tetteik gyümölcsének teljességét learatni. Szánalmasak, mert nem tudják, miként érjék el, hogy tetteik a maximális eredményt hozzák és miként teljesítsék be törekvéseiket.
Szánalmasak, mert semmit sem törődnek az okkal, törődéseik csak az eredményre irányulnak. Ily módon elveszítik a lehetőséget arra, hogy fejlődjenek és hogy többre tegyenek szert. A cselekvés forrása vagy oka az értelem. Ezért mondja az Úr: „Végy menedéket az értelemben” és „Messze van bizony a egyensúlyban lévő értelem a kiválóságot nélkülöző tettől”.
Ha az ember nem fordítja vissza az elméjét és nem juttatja el az értelem abszolút állapotáig, tettei a világban gyengék maradnak, és ezért nevezik őt szánalmasnak. Szánalmas az, mondja a Brihadáranjaka Upanisad, aki nem képes kapcsolatba lépni a belső, isteni tudatossággal. Szánalmas, mivel sem cselekedeteinek teljes gyümölcsét nem képes élvezni, sem pedig megkötő hatásukon nem tud túljutni.
A cselekvés az érzékszervek szintjén megy végbe, ám forrása a gondolkodási folyamat kezdeténél rejlik. A gondolat az elme legmélyebb szintjéről indul el, tudatos formában a gondolkodás szintjén fogjuk fel, ahol vággyá válik, a vágy pedig cselekvésként fejeződik ki. Ezért mondja azt az Úr, hogy az „egyensúlyban lévő értelem” és a cselekvés területe messze van egymástól.
Az egyik az életenergia abszolút szintjén található, a másik az energia gyenge és szétszórt szintjén, mivel ahogyan megnyilvánulásának folyamata során egy gondolat cselekvéssé fejlődik, az energia koncentrációja gyengébbé válik. Ezért állítja az Úr, hogy szánalmasak azok, akik kizárólag a tettek irányába fordulnak, ahelyett, hogy először az értelem összeszedett állapota felé vennék az irányt, és csak ezután vetnék magukat bele a cselekvésbe.
Mindazok, akik a Transzcendentális Meditációt gyakorolják, és ismeretségbe kerülnek a belső, isteni tudatossággal, a legnagyobb mértékben képesek élvezni a tettek gyümölcseit a világban. Ezzel egy időben egyre szabadabbá válnak a kötöttségektől, és végül elérik az élet integráltságát.
Ez a célja az Úr Krisna tanításának: „Végy menedéket az értelemben”. Bemutatja az élet integrációjának eszményi alapelvét, és egy egyszerű módszert kínál annak eléréséhez.
Az Úr azt szeretné, ha Ardzsuna mély meggyőződésre tenne szert, és világos elképzelése lenne a jóga állapota és a cselekvés viszonyáról, továbbá a jóga és a cselekvő kapcsolatáról.
(A fordítás korábban a www.tminfo.hu oldalon jelent meg.)
