Az isteni kegyelmet nem kérni kell, az már eleve jelen van. Nem egy új avatár, hanem a tudatra alapozott oktatás szükséges, hogy minden nemzedék beteljesedésben élhessen.

(A hallgatóság egy kérdésére válaszolva)

“Nem látom, hogy hamarosan egy avatár jönne le közénk. […] Nem akarunk szeretett Istenünk számára gondot okozni. Mi majd gondoskodunk magunkról! Nem akarunk olyan problémát okozni szeretett Istenünk számára, hogy el kelljen hagynia mennyei lakhelyét, és alászálljon ebbe a nyomorúságos világba. Minekünk is elégnek kell lennünk, hogy jobbá tegyük az életünket, az élőhelyünket, a társadalmunkat. Nem készülünk egyetlen avatár megjelenésére sem. Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy mégis eljön, akkor nem az Ő számára készítjük az utat, csupán egy olyan helyzetet teremtünk, hogy ne kelljen Neki azon bosszankodnia, hogy alászáll.

Nem az Isteni Kegyelem egy villanása, nem egy avatár, hanem egy eljárás, a napi rutin kiegészítése, egy egyszerű, természetes gyakorlat lesz az, amely nemzedékek ezreire hatást gyakorol majd. Lehet, hogy megjelenik egy avatár, egy villanásnyi isteni kegyelem, és akkor néhány ember, aki méltó ennek látványára és arra, hogy mindezt élvezze, örvendezik majd… Ám ha az emberek továbbra is negatív hatásokat keltenek a világban, a következő nemzedék hamarosan egy újabb avatárért kiált majd.

Nem az avatárok, nem az isteni kegyelem villanása, nem egy mindenható Isten villanásszerű áldása… hanem az élet lehetőseinek tudása, illetve az a technika, hogy miként lehet az egységben élt élet minden ember napi rutinjának része – erre van a világnak minden korban szüksége, ez az, ami igazán számítani fog. […]

maharishi-1973-mallorca

Mert… egyetlen külső hatóerő sem képes az minden nemzedéket forradalmi módon átalakítani. Ez nem lehetséges! Ám az az összes nemzedék minden tagja részesül oktatásban, melynek az a célja, hogy mindenki teljes mértékben kiaknázza lehetőségeit. Az erőfeszítéseink tehát nem arra irányulnak, hogy felkészüljünk az isteni kegyelem alászállására, hanem arra, hogy az embert kiműveljük olyan módon, hogy a legjobban kiaknázza a mindenható Istennek azt a kegyelmét, amely már eleve jelen van mindenütt.

Úgy érzem, hogy a mindenható Isten nem képes jobban megáldani az embert, mint azzal, amivel már megáldotta. A tiszta boldogságtudat már most mindenütt jelen van! A mindenütt jelenlevő Lét, a tiszta boldogság, az örök élet mindenütt jelen van, és az elmének az a képessége, hogy ezt megélje a mindennapi életben, természetes módon hozzá tartozik az összes elméhez. Mindkét dolog már adott!

Isten kegyelmének nagymértékű kiterjesztésével csupán ki kell művelnünk a körülöttünk lévő embereket, hogy élvezzék azt a kegyelmet, amely már eleve ott van. Nem keresnünk kell a kegyelmet, nem kérnünk kell a kegyelmet, nem kell várnunk arra, hogy majd valami angyal leszáll a mennyből, és elhozza számunkra a kegyelem fényét. Semmi ilyesmire nincs szükség!

Csupán ki kell aknáznunk a bennünk lévő természetes helyzetet – a Lét, a tiszta boldogság, és az elme, amely keresi ezt a tiszta boldogságot. A kettő egyesülése pedig spontán létrejön. Csupán ennek a tudása és a Transzcendentális Meditáció technikája szükséges, és a világ évezredekre megalapozódik Isten élő kegyelmében. Erre irányulnak erőfeszítéseink.

Tudatában vagyunk annak, hogy lehetnénk gyorsabbak… Úgy értem, gyorsabbnak kellene lennünk, és persze gyorsabbak is lehetnénk. Ám a nap sajnos csupán 24 órából áll [nevet], és úgy tűnik, hogy nem elég ahhoz, hogy gyorsabban haladjunk. Azonban azt tervezzük, hogy világszerte még több TM-tanárt képezünk, és ez a mi nagy reménységünk. Ez a mi nagy, nagy reménységünk!”

(Részlet Maharishi 1969-ben Risíkésben elhangzott előadásából.)