A szeretet természete az élet természete. Az élet természete pedig a létezés, az intelligencia, amely egyre fejlődve halad előre. Létezés, amely természetes módon fejlődik és halad. Intelligencia, amely természetes módon fejlődik és halad előre. A szeretet is természetes módon fejlődik és halad előre.
A szeretet az élet. Mindaz, amit az élettel kapcsolatban mondunk, igaz a szeretetre vonatkozóan is. És mit mondunk az élettel kapcsolatban? Az életnek általában – vagy legnagyobb részt – két arculata van. Ezért is beszélünk az élet 200 százalékos értékéről. 100 százalék relatív és 100 százalék abszolút. És aztán, amikor azt mondjuk, hogy az élet természete a 100 százalék relatív és a 100 százalék abszolút, nem veszítjük el szem elől, hogy az élet struktúrája az, ahogyan mi magunk rendelkezünk vele. Mi magunk szolgáltatjuk az élet szerkezetét. Az életet a saját tudatosságunk szintjén éljük. Az élet olyan, amilyenek mi vagyunk, amilyen a tudatosságunk szintje.
Hét tudatállapotot ismerünk, és az élet minden tudatállapotban más. Ezért amikor azt mondjuk, hogy az élet relatív és abszolút, akkor hagyunk a relatív és az abszolút értékeknek ennyi mozgásteret, hogy tudatszintünk függvényében különböző struktúrájuk lehessen. Egyébként az a kijelentés az életről, amely az egyik tudatszinten igaz, nem lesz igaz a másik tudatszinten. Ezért, amikor előrejelzéseket adunk az élettel kapcsolatban, amikor meghatározzuk az életet a különböző értékekben, akkor először le kell szögeznünk, hogy az élet a különböző tudatszinteken különböző.
És mindez a különbség az abszolút és a relatív tartományán belül mozog. Így azt mondhatjuk, hogy az élet egyszerre abszolút és relatív. Abszolút és relatív, hogy megszámlálhatatlan árnyalat lehessen jelen a relatívban. Az abszolút egy. Ezért az egyik szinten az élet egy. Soha nem változó, örök, végtelen és korlátok nélküli. Más szinteken az élet kicsi, rövid és változó. Így a soha nem változó és az örökké változó – ez a két egymásnak teljesen ellentmondó helyzet tartozik az élet valóságához. Két egymásnak teljességgel ellentmondó helyzet alkotja az élet egyetlen tartományát, az élet egyetlen mezejét.
Ez az, ahogyan a szeretet jellemezhető. A szeretet az életnek ebben az értékében jellemezhető. Úgy találjuk, hogy számtalan különbözőség oldódik fel a szeretet egyetlen mezején. Léteznek különbözőségek és létezik a harmónia. A harmónia pedig uralkodik a különbözőségek felett. Mindig. A teljesen eltérő sajátságok a szeretet tartományán, az szeretet mezején találkoznak össze. Ezért mondjuk azt, hogy a szeretet harmonizál. Egyesít. A szeretet egyesít. És az erő kétségtelenül nagyobb az egységben. A különbözőségben az összes rész szétesik. Emiatt pedig a sokságban, az egység hiányában az élet gyenge. Az egységben, a szeretetben az élet erős és hatalmas.
Az egység mindig az adás elvén nyugszik. Az egyik adni akar a másiknak, és ahhoz, hogy adjon, a másik közelében akar lenni. Az egyik adni akar a másiknak, a másik is adni akar neki. Mindegyikük a maga lelkesedésében, hogy adjon, egyesül, és teljesen a másiknak adja önmagát. A szeretet egyesít. A szeretet egyesítő. Úgy működik, mint egy anya, aki egyszerűen csak egyesít, akinek a szeretetében egyesül az összes gyermek, az összes különbözőség. A különbözőségek nem oldódnak fel, csak eljön közéjük a harmónia, hogy uralkodjon. Ez a szeretet. A szeretet soha nem szorít háttérbe semmit. Amikor a kettő egyesül, mindkettő növekszik a maga azonosságában. Mindkettejük azonossága hangsúlyosabbá válik, ám egymásnak vannak adva.
A szeretet reakciója nagyfokú, bensőséges és erős. Az egyesülés hatalma óriási. Az egyesülésnek ez a hatalma az, amely minden egyént az egyre több és több és több felé viszi. Mindenki egyre csak halad és halad előre. És ez az előrehaladás oly vak minden másra, hogy csak egyetlen irányba áramlik. Az egyre több és több és több felé, aztán még a legnagyobb végtelenségen is túl. Minden egyén állandóan és szakadatlanul halad a mindig több és több és több felé. A szeretet hatalmas nagy ereje az, amely az egyént az élet végtelen értéke felé vonzza. Ez, hogy az összes teremtett dolog vonzva van a mind több és több és több felé nem más, mint a Teremtőnek a teremtés iránti szeretete. A mind több és több felé való haladás egyhegyűsége – ez a szeretet.
Van egy közmondás: a szeretet vak. Ez az összes ember vaksága minden másra, és minden irányba, azon kívül, hogy a fejlődés egyetlen irányába haladjon, a több és több és több felé. Isten szeretetében az ember vak. Annyira vak, hogy nem tud semmit; még csak nem is ismeri Istent, mégis állandóan és állandóan ebben az irányban halad. A teljes vakság nem jelent akadályt a szeretet ereje számára, amely a tudatlanokat egyre csak viszi előre a több és több felé, minden egyes lépésénél a több és több felé, egyre csak fejlődik, és eljut a fejlődés végtelen értékéhez. Ez a Mindenható teremtése iránti szeretetének az ereje. Az ember lehet teljesen tudatlan minden dologgal kapcsolatban, ám teljes tudatlansága ellenére a több és több és több felé fog haladni. Ez a szeretet ereje. És ez a Mindenható szeretetének ereje, még akkor is, ha az ember nem akarja, akkor is növekednie kell a több és több és több irányába. Egy dolog vagy nem egy dolog – itt nincs választás. Isten szeretete mindenkit állandóan maga felé vonz. Nem számít, hogy az ember mit akar. Rendben, legyen, amit akarsz, de ebben az irányban fogsz haladni. Nem kell róla tudnod, de csak egyre haladsz tovább és tovább.
Eljön az idő, amikor tudni fogod, hogy egész idáig jól csináltad. Ez Isten szeretete, a Mindenhatóé, és amikor a Mindenható szeretni kezd, akkor az Ő szeretete mindentől független. Nem számít semmi, mert Ő a szeretetében vak, akárcsak egy anya, aki vakon szereti tucatnyi gyermekét. Vak arra, hogy milyen a gyermek. Egy szeme van vagy két szeme, vagy bármi más. Akár tud beszélni, akár néma, akár süket – ő csak árasztja rá a szeretetét, mind többet és többet. Nem számít neki, hogy milyen a gyermek, a szeretet odaköti hozzá. Függetlenül mindentől, a fejlődésnek ez az ereje a Teremtő szeretete teremtésének minden egyes kis darabkája iránt. Ez az a nagy hatalmas eszményi szeretet, amely csupán megköt. A szeretet megköt, a szeretet azért köt meg, hogy felszabadítson… míg csak meg nem szabadított és el nem vitt a végtelen értékhez.
A fejlődés medre zárt meder. Határai vannak, ám ebben a mederben hatalmas erővel haladhatsz. Ezek gyorsforgalmi utak, ám nem valami szélesek. Arra jók, hogy sebesen haladjanak, hogy előre haladjanak, oldalirányba azonban nem szélesek, mert egyébként a gyorsforgalmi utak legfontosabb célja nem teljesülne. Az autópályákon gyorsan előrehaladsz az úton, nem teszel kitérőket. A szeretet egy gyorsforgalmi út a fejlődéshez, és ugyanúgy, ahogyan az autópályák határait mindkét oldalon kijelölik, ez is egy zárt út. Játszhatsz, de csak ezen a tartományon belül játszhatsz. Nem lehet erre-arra haladnod. Így a szeretetnek is megvannak a maga korlátai, és a szeretet medre a korlátlanra nyitja meg magát, ám mégis a korlátokon belül marad. Az ember a korlátok között halad, és a korlátok között halad a korlátlan felé.
A szeretet vak, de intelligens. Nem értelem nélküli vakság, hanem nagyon is értelmes, mivel ez a kozmikus intelligencia, a határtalan intelligencia szeretete. Így bár a szeretet vak, ezzel egy időben értelmes is. Vak, mivel egyenesen előre halad, és intelligens, mivel nem kószál erre vagy arra. Állandóan előre és előre halad – a szeretet értelmes, nagyon értelmes és teljesen éber. Vaksága nem az a vakság, amely a tompultságból fakad, hanem az a vakság, amely a cél felé irányuló gyors előrehaladásból származik.
A szeretet az élet rendkívül gyengéd, mégis nagyon erős és hatalmas ereje. Ez maga az élet. A szeretet az élet.
(A fordítás korábban a www.tminfo.hu oldalon jelent meg.)