Hogyan eleveníti fel a Maharishi-féle TM-Szidhi program, különösképp a Jógarepülés a tudat alapvető mezejét, hogy rendezettséget keltsen a környezetben? A Transzcendentális Meditáció során a mentális aktivitás egyre jobban finomodik, egészen addig, míg megtapasztaljuk a tiszta, transzcendentális tudat mezejét. A TM-Szidhi program különleges technikákat alkalmaz, melyek felelevenítik és aktiválják a transzcendentális tudatot, továbbá kifejlesztik azt a képességet, hogy gondolatainkat és cselekedeteinket az emberi tudatosság e legegyszerűbb állapotából indítsuk. A TM-Szidhi technikák a TM technika erőfeszítés nélküli gyakorlatának természetes kibővítései, melyek néhány hónap TM gyakorlás után megtanulhatók.
Maharishi így írja le a TM-Szidhi program működését és azt, hogy miként fejlődik e gyakorlat hatására a test-elme kapcsolat:
Ebben a programban az emberi tudatosság a természet működésének legszélesebb és leghatalmasabb szintjével azonosítja önmagát, és innen kezd működni. A TM-Szidhi program célja az, hogy tudatosan arról a szintről cselekedjünk, ahonnan a természet is működik.
Mivel a legkisebb izgatottság állapota minden más, izgatottabb állapot alapját képezi, az elme ebben az állapotban a test fölébe kerekedik. Az elme alapvetőbbé lesz, mint saját izgatottabb állapota, a test. Ezen a szinten, ahol a tudat alapvetőbb, mint a test, a test-elme kapcsolat eléri legmagasabb értékét. A test és az elme közötti abszolút kapcsolat pedig az, amikor az elme uralni kezdi saját kivetüléseit. A test az elme kivetülése, és ezért az elme uralkodhat a test fölött.
A szanszkrit sziddhi szó „tökéletességet” jelent. Minden egyes TM-Szidhi technika az optimális agyműködés – tökéletesség – kifejlesztésének egy módja az elme adott funkcióin vagy a test-elme működés meghatározott csatornáin keresztül. Ezeknek a technikáknak a segítségével például javítjuk az érzékelésünket, kifejlesztjük az erényeket és olyan képességeket, mint a levegőben pusztán akaratunk segítségével való mozgás képessége. (Az ilyen képességeket nevezik általában sziddhinek. [Maharshi a saját rendszerét elkülönítendő választotta a „szidhi” alakot.]
Maharishi TM-Szidhi programja a védikus hagyomány egyik nagy tanítójának, Patandzsalinak a Jóga-szútráiból ered. Jóga-szútra annyit tesz, mint az „egység fonala”. A TM-Szidhi program célja pedig, hogy a test-elme koordináció meghatározott arculatait vagy „fonalait” elevenítse fel, és így, Maharishi szavaival élve, „megszője az Egységtudat holisztikus szövetét”.
A Jóga-szútrákban a Szidhi jelenségeket létrehozó technikát szanjamának nevezi. A szanjama a tudatosság három különböző módozatának egyidejű alkalmazását jelenti. Ezek: a dháraná, az elme rezdületlen nyugalma; a dhjána, a transzcendálás és a szamádhi, a tiszta tudat állapota. Maharishi TM-Szidhi programja meghatározott mentális formulák sorát tartalmazza, melyeket, ha a szanjama technikájának segítségével megfelelően alkalmazzuk, a megadott eredményeket hozzák létre, és elősegítik a magasabb tudatállapotok kifejlődését az egyénben, illetve holisztikus, fejlődést támogató hatást keltenek a környezetben.
Maharishi hangsúlyozza, hogy a TM-Szidhi program sikeres megvalósítása a szanjama folyamatán keresztül csak az aktív elme és a csendes tiszta tudat találkozási pontjánál lehetséges. Azon a ponton, magyarázza, ahol a tudat oly kifinomulttá válik, hogy összeolvad a tiszta tudat határtalanságával, a „gondolkodási folyamat” kifejezés egy teljesen új formát ölt – eggyé lesz a tiszta tudat önmagával kölcsönhatásban levő dinamikájával: „Saját transzcendentális tudatunk, mely önmagában működik a TM-Szidhi program során, az önmagában működő egyesített mező. A TM-Szidhi programban ezt az önviszonyuló, önmagával kölcsönható cselekvést gyakoroljuk.” Itt, az elme azon a szinten állomásozik, ahonnan a szanjama végrehajtása a kívánt hatás elősegítése érdekében az egyesített mező teljes szervező erejét elő tudja csalni.
A TM-Szidhi technikák sikeressége azon múlik, hogy az elme milyen mértékben állapodott meg a tiszta tudat mezejében. A védikus látók ezért a szidhiket, különösképp a Jógarepülést, nem csak a magasabb tudatállapotok kifejlesztésére szolgáló eszköznek, hanem a tudatszintünk mércéjének is tekintették.
Ez a mérce sokkal teljesebb tájékoztatást ad, mint bármi más ellenőrző forma, amivel manapság rendelkezünk. Az EEG koherencia, bármennyire kifinomult is, csupán egy becslést szolgáltat az agy idegélettani működéséről a magasabb tudatállapotokban, s messze van attól, hogy pontos mércéjéül szolgáljon annak, hogy mennyire vagyunk képesek közvetlenül megtapasztalni a természet intelligenciájának egyesített mezejét.
Korábban már láttuk, hogy a Jógarepülésnek három fázisa van (szökellés, lebegés és folyamatos repülés), melyek a test és a tudat közötti egyre növekvő integrációt reprezentálják. Maharishi TM-Szidhi programjának gyakorlói eleddig csak az első fázist élvezik; részben azért, mondja Maharishi, mert a világ tudata még mindig tele van stresszekkel, s így képtelen a Jógarepülés teljes kibontakozását támogatni.
Az idegélettan terminusait használva, a szidhiket úgy tekinthetjük, mint amelyek bele vannak kódolva az emberi idegrendszer genetikus lehetőségeibe. Ám mielőtt ezek a képességek spontánul aktiválódnának, egy meghatározott szintű koherenciának kell létrejönnie az idegrendszerben, amit az idegrendszer finomításával lehet elérni.
A kutatások szerint a TM-Szidhi program, különösképp a Jógarepülés közben igen magas EEG koherencia jön létre az agyban. Dr. Orme-Johnson szerint „amikor egy nem meditáló agyát vizsgáljuk, az agy egy részén sima, összehangolt tevékenységet látunk, más részeken pedig bonyolultabb, összehangolatlan tevékenységet. A TM-gyakorlókat vizsgálva az egész agyban magas szintű összhangot találunk.”
A régóta meditálók nagyon magas szintű agyhullám koherenciát mutatnak. A Jógarepülés közben pedig a lehető legmagasabb koherenciát találhatunk. Az agyhullám koherencia az idő előrehaladtával is növekszik. Ha megvizsgálunk egy meditálót ma, három hónap múlva, majd egy év múlva, akkor az találjuk, hogy a különböző agyterületeken a kontrollcsoporthoz képest egyre nagyobb koherenciát mutat. A magasabb agykoherenciát mutató emberek kreatívabbak, magasabb erkölcsi ítélőképességről, nagyobb intelligenciáról tesznek tanúbizonyságot, s hatékonyabban dolgozzák fel a környezetből bejövő információt.
A legérdekesebb dolog talán az, hogy a Jógarepülés közben a minden agyhullám frekvenciára kiterjedő nagyfokú összhang a dinamikus aktivitás közepette látható – a technika első szintjére jellemző szökellés létrejötte előtt. Amikor ugyanezek az emberek akaratlagosan ugráltak, ezek az eredmények nem voltak mérhetőek. Csak a Jógarepülés képes ilyen erőteljes agyhullám-koherenciát teremteni.
A fejezet elején említett Jógarepülő versenyben azok kapták az érmeket, akik a különböző számokban a leggyorsabban, a legtávolabbra és a legmagasabbra „repültek”. Az ilyen versenyeket azóta minden évben megrendezik szerte a világon. De ezen a legelső versenyen Dr. Morris egy fontos mozzanatot emelt ki, amit mindenki, aki egy ilyen versenyen részt vett már jól tud, nevezetesen, hogy az igazi verseny nem a bizonyos különleges képességek külső bemutatásában rejlik. Hanem abban, „hogy az egyesített mezőben a legkifinomultabb impulzust keltik, hogy megvalósítsák a Jógarepülést az Önvaló, a tiszta csönd alapján, mely a természeti törvény egyesített mezeje. Az igazi bajnokok azok, akik a legmélyebbre hatolnak az Önvalóba és a legerőteljesebben sugározzák ezt a csodálatos, rendezett hatást az egyesített mező szintjén, amely a világ tudatában való rendezettség és a világbéke megteremtésének alapja.”
(Részlet Robert Keith Wallace „The Physiology of Consciousness [A tudat fiziológiája] című könyvéből. Folytatása következik.)